Visszajelzések

A konzultáció után úgy éreztem magam, mint akin átment az úthenger, nagyon elfáradtam, de közben hálát is éreztem, hogy ezt megélhettem, erre lehetőséget adtál. Azóta 2 nap telt el, nagyon sok minden történt a magánéletemben, és úgy érzem, hogy az átélt konfliktusokban a felnőtt énem erőteljesebben volt jelen. Nem éltem meg önelhagyott állapotot, nem voltam önalávető, hanem önazonos és határozottan képviseltem magam.
Anna
A módszert nagyon hasznosnak találom, hogy az elején van ez a feltárás, amivel érdemes dolgozni, mélyre ástunk és utána kijátszhatom, kimondhatom nyíltan minden gátlás nélkül ami bennem van. Ez számomra nagy érték, hogy ilyenre van tér, amiben a rétegek lebomolhatnak és őszintén nyílvánulhatok meg.
Illetve, hogy teljesen egyénre szabott és annyi felé lehet menni, bármi megtörténhet úgymond, a maga módján, maga idejében.
Ivett
Az UT-t ajánlanám azoknak is, akik az ilyen jellegű konzultációktól tartanak vagy nem hisznek benne. És azért is, mert 1 alkalom és valóban tud segíteni, illetve nem egy hosszadalmas folyamatba kell belekezdeni. Azoknak kimondottan ajánlom, akiknek van egy jól körülhatárolt problémájuk, ha valami feszíti őket belül és ezt szeretnék helyre tenni. Juditot pedig bárkinek szívesen ajánlom, mert nagyon felkészült, a személyisége pedig támogató, megnyugtató. Nagyon jól tud kapcsolódni, könnyű előtte megnyílni.
Tamás
Volt bennem valami könnyű érzet a konzultáció után az élet minden egyéb történései ellenére, a súly a vállamon egyre könnyebb lett, a feszültség a nyakamban lassan oldódott. Csoda, hogy nem fáj semmi a testben, olyan ritka kegyelmi állapot ez.
Rebeka
Nagyon hasznosnak éreztem a konzultációt. A szüleim okozta sebek, traumák gyógyulása egy életre szóló folyamat. Már hosszú évek óta dolgozom ezen, és foglalkozom önismerettel, de ez a mostani ülés segített egyfajta mélyebb rétegekben történő lezárásban, elengedésben, és újrakeretezésben. Volt bennem egyfajta jogos harag szüleim felé, és feldolgozatlan gyász mindkettőjük irányában. A mostani UT folyamat segített kissé megnyugodni, és más pespektívában látni magamat, a belső gyermekemmel együtt.
Zsófi
Judit az a személy, akihez hosszú évek óta bármikor fordulhatok – legyen szó lelki nehézségekről, elakadásokról vagy éppen útkeresésről. Egy olyan biztonságos, elfogadó légkört teremt, ahol az ember valóban meghallgatva, megértve és fontosnak érzi magát. A vele való beszélgetések során mindig megérintett az a mély empátia, amellyel rám hangolódik. Kedvessége, figyelmessége és türelme nemcsak megnyugtató, hanem gyógyító erejű is. A legutóbbi konzultációnk alkalmával OH-kártyákat használtunk, ami különösen mély felismerésekhez vezetett – de ami igazán számít, az az a figyelem és odaadás, amivel kísért. Nem irányít, nem mondja meg a „nagy igazságot”, hanem úgy vezet, hogy közben végig önmagam maradhatok. Finoman terel vissza arra az útra, amely a belső békéhez, nyugalomhoz és egyensúlyhoz vezet. Mindig jelen van, rugalmas, és őszinte érdeklődéssel fordul a másik felé – vele beszélgetni ajándék, és kivételes lehetőség az önmagunkhoz való közeledésre.
Zsófi
Féltem tőle, az online minőségtől, hogy fog működni, milyen lesz. Judit személyisége, kedvessége biztonságos teret nyitott, ahol gyógyulni lehet a gyermek és felnőtt énemnek. Szakmailag felkészült, tudatos okos és pontos kérdésekkel vitt tovább a gyökerekhez. Összegezte a gondolataimat. Jó kezekben voltam, ahol mertem megnyílni. Igazán köszönöm. Hasznos és igazán sokat adó konzultáció volt.
Tamara
Az élményem összességében nagyon mély volt, éreztem, hogy valami feloldódik, megkönnyebbülté váltam. Ahogyan elmondtam a végén is, nem számítottam rá, hogy ezt a témát fogom érinteni, illetve, hogy ilyen mélyre visz a konzultáció. Viszont könnyeden belekerültem, nyitottan álltam hozzá, és ez a vezetésnek is köszönhető, mert éreztem, hogy ez most lehetséges és biztonságos.
Éreztem végig a nyitottságod, egy biztonságos teret tartottál ahol éreztem a mély, tiszta odafigyelést, támogatást.
Enikő
Felszabadító volt számomra részt venni ebben a folyamatban. A biztonságos keretek között könnyen meg tudtam nyílni.
Judit kedvesen, empatikusan visszatükrözte az érzéseimet. Biztonságos teret adott ahhoz, hogy fájó és intim problémákról tudjak vele beszélgetni. A bölcsen feltett kérdéseivel segítette a további megnyílásomat, és az új perspektívák meglátását.
Éreztem, hogy mélységesen rámhangolódott, átérezte a fájdalmamat,és végig támogatóan volt jelen. Mindez a segítői profizmusára vall. Nagyon jó szakembernek tartom, aki folyamatosan ráérez arra, hogy milyen kérdésekkel célszerű előrevinni a beszélgetést. Külön tetszett, ahogy egy etap lezárásaként kiegészítésképpen helyettem is meg tudta fogalmazni a gondolatokat ezzel új, személyes perspektívákat nyitott meg számomra.
Zsanett
Judit személye nagyon pozitív, megnyugtató és olyan közeget tudott teremteni, ahol nyugalomban és biztonságban éreztem magam. Jól vezetett az ülés alatt, nagyon jól tudott kapcsolódni. Külön tetszett, ahogy haladtunk lépésről lépésre, és összefoglalta a bennem kavargó sok gondolatot, érzést, ezzel mindig tisztult a kép és kerültem én is egyre közelebb. Az ülés alatt nekem nagyon sokat adott, hogy miután én elmondtam a bennem lévő gondolatokat, érzéseket, utána ő még ebben is támogatott és az ő szavaival is megfogalmazta ezt, és elmondta az általam meghívott “vendégeknek”. Ez nekem sokat segített, hogy letegyem ezeket és könnyebben lépjek tovább.
Józsi
Nem vettem még részt olyan alkalmon, ahol meg kellett hívni vendégeket, családtagokat vagy akár saját korábbi énemet. Ez mindenképpen egy új élmény volt nekem és alapból nem olyan típus vagyok, akinek ez könnyen megy, de egyáltalán nem volt rossz élmény.
Nagyon jó volt az előkészítés, a beszélgetés előtte, és így már felkészülten érkeztem ehhez a szakaszhoz. Az ülés végén kellemes fáradtságot, de mellette megkönnyebbülést éreztem. Olyan érzés volt, mintha egy óriási teher szakadt volna a mellkasomról, és sokkal pozitívabbnak láttam a jövőmet, mint előtte. Nem feszített a körülöttem lévő sok történés, esemény, azt éreztem, hogy simán tudom őket kezelni.
Máté
Nagy hála van a szívemben, hogy ma megtörtént velem ez a csoda. Köszönöm szépen, hogy támogattál a folyamatban. Nagyon jól visszatükrözted az általam elmondott problémákat. Most üresnek és tettre késznek érzem magamat, olyan, mintha egy nehéz zsákot letettem volna és így indulok tovább az utamon. Bátran megnyíltam, mert éreztem, hogy teljesen elfogadó és empatikus volt a légkör. Nagyon megrázó, nehéz volt az első találkozás apámmal, akivel, azt hittem, már mindent elrendeztem. Jó volt mindent elmondani neki, és azt gondolom, hogy most jobban sikerült, mint egyszer már korábban. Békesség lett a szívemben, és megnyugvás. Most nem haragszom rá, hanem arra vágyom, hogy felnőttként felelősséget vállaljak magamért…
Kriszta
Biztonságban és elfogadva éreztem magamat. Önismeretileg sok mindenre rájöttem, amik ködösek voltak eddig számomra. Kedves, megértő és türelmes volt. Judit jó emberismerő és rá tud tapintani a lényegre. Felkészült volt és nagyon tudott a lelki rezgéseimmel együtt működni. Amikor kicsit elvesztem megértően tudta kezelni és utána szépen vezetett az úton. Most már látom, hol vannak megrekettségeim és min kell még dolgoznom azon, hogy elengedjem a múltam bizonyos fájó traumáit és teljes életet élhessek utána.
Gábor
Jóga óráimról
Közel egy évtizede vezetett be Judit a jógázásba. Az akkori mindennapok nagy terhet róttak rám. Kellő kiegyensúlyozottsággal tudtam helytállni a nehéz helyzetekben is (mások elismerését is kivívtam ezzel), és azóta is. Nem elhanyagolható szempont a férjem visszajelzése, aki elismerően viszonyul a jógázásomhoz, megtapasztalva annak pozitív hatását a nyugalmamra. Csodálatos számomra az a tudatosság a saját testünk működése iránt, amelynek fejlesztési technikáit Judittól tanultam. Az is igaz, hogy az óra végi relaxálást örömmel várom! :)) Az évek során váltottunk az online találkozásokra, de ez sem jelent gondot, továbbra is kitartóan gyakorlok, hacsak tehetem.
Éva
13 éve gyakorlok együtt Judittal és nagyon örülök, hogy rátaláltam. Amióta járok, nagyon sok pozitív hatást tapasztaltam magamon mind testi és lelki értelemben. Megszűnt a hát-, nyak- és derékfájásom, hajlékonyabb lettem és javult a testtartásom. Judit órái alapjaiban változtatták meg az életvitelemet: tudatosan odafigyelek a testem jelzéseire, az étkezésemre, rendszeresen relaxálok, és ennek köszönhetően kiegyensúlyozottabb lettem.
Jó érzés támogató közösséghez tartozni, ahol biztonságban érzem magam. Judit az órák alatt békességet, nyugalmat teremt, mely során könnyen le tudok csendesedni, ellazulni, megteremteni a belső békémet.
Ágota
Kifejezetten tetszettek ezek a mozdulatok annak ellenére is, hogy nem vagyok túl gyakorlott. Olyan jó érzések fogtak el közben. Ahogyan te ezt a másfél órát végig beszélted az nekem egész egyszerűen tökéletes volt. A leginkább a relaxációt vártam, de már a gyakorlatok közben is sikerült megtalálni azt a nyugalmat amire nem is számítottam.
Zsuzsi
Már az első alkalommal megtapasztaltam, a jóga megmozgatja a lemerevedett testemet, nyugtatja a lelkemet, elcsendesíti az elmémet… Ahhoz persze, hogy hasson rám a jóga minden eleme, olyan oktatóra volt szükségem, akinek az egész lénye tükrözi a jóga „gyógyító” hatását. Nekem ez az oktató Judit: a harmonikus személyisége, a nyugodt hangja, a résztvevők hangulatára-rezdülésére érzékeny figyelme… Ha valakinek nemcsak egy kiválóan felkészült szakemberre van szüksége, hanem egy jó hangulatú közeget teremtő, a fizikai és lelki görcsöket szinte személyre szabottan oldó segítőre, annak szeretettel ajánlom Judit jógaóráit.
Erika
Judittal egy embert próbáló időszakban, a Covid-járvány alatt kezdtem jógázni. Akkor is, és azóta is sokat jelentenek ezek a keddek. Szeretem magam átadni annak a hullámzásnak, amit a tudatos lélegzés biztosít, és közben rábízni magam Judit hangjára, aki a maga természetes és finom lényével és hihetetlen intelligenciájával mindig nagyon pontosan tudja, hogy mikor kell megszólalnia és mit kell mondania. A mai napig mindig
meglepődöm és elönt a hála, amikor a gyakorlást követő relaxáció végén elcsendesedve, testileg-lelkileg felfrissülve visszakevergek a valóságba.
Virág
A konzultációs visszajelzéseket álneveken és a személyesebb részeket kivéve osztom meg.
Bejelentkeznél vagy
kérdésed van?
Tégy egy lépést önmagadért és élj az ingyenes fél órás online konzultáció lehetőségével!

