Közös emberi vonásunk, hogy szeretjük azokat a történeteket, amelyekben a főhős, valamilyen komoly vesztességgel, kihívással járó helyzetben találja magát, amiben akár el is vérezhetne, de végül sikeresen megbirkózik vele, sőt még erősebb és több is lesz általa.
Azért szeretjük ezeket a történeteket, mert valahol magunkra ismerünk bennük, hiszen a próbatételek, változások, veszteségek a létezés részei, nincs olyan élet, amelyben előbb vagy utóbb ne jelennének meg.
A reziliencia tulajdonképpen egyidős az emberiséggel. Mióta ember él a Földön, szembe kell néznie az élet és önmaga árnyoldalaival, veszélyekkel, ártalmas erőkkel, meg kell küzdenie a boldogulásért és sok esetben az életben maradásért is. A népmesékből is tudhatjuk, hogy a hős útja sárkányokkal, boszorkányokkal, próbatételekkel van kikövezve.
Ha a jövőbe nézünk, amit biztosan láthatunk, az a változás, mégpedig egyre nagyobb mértékben és egyre gyorsuló tempóban. Éppen ezért a reziliencia lehet a jövő egyik legfontosabb szuperképessége, amit érdemes lesz megszerezni.
Így a pszichológia figyelme is ráirányult erre a kérdésre, hogy vajon miért van az, hogy valaki egészen komoly traumákat és lehetetlen helyzeteket képes túlélni, és azokból erősödni, míg másokat viszonylag kisebb nehézségek is térdre kényszerítenek. Mi kell ahhoz, hogy valaki nyitott legyen a változásokkal szemben és meg tudjon erősödni a traumáiból.
De pontosan mit is jelent a reziliencia és tehetünk-e azért, hogy fejlesszük magunkban, most ehhez adnék egy rövid áttekintést.
Először is, a jó hír az, hogy IGEN, a reziliencia fejleszthető.
Különböző nyelvekről szó szerint lefordítva rugalmasságot, visszapattanást, nyúlékonyságot jelent. Vagyis nagyon egyszerűen megfogalmazva, a reziliens ember rugalmasan tudja kezelni a nagy kihívásokat, ha padlóra küldi az élet, fel tud onnan állni, nem roppan meg az élet súlya alatt.
Lelki rugalmasságnak, ellenálló képességnek is szokták hívni. A reziliens ember nagyobb stresszt követően könnyebben vissza tud rendeződni, képes az öngyógyításra, és az önmegújításra. A reziliens embereket sem kerüli el a szenvedés, ám a viszontagságok közepette is képesek magukra találni. A kutatások azt is kimutatták, hogy a reziliens emberek vérében stressz hatására kevésbé emelkedik meg a kortizol szintje.
Az alábbiakban olyan készségekről, erőforrásokról, belső pufferekről olvashatsz, amelyek mind hozzájárulnak a rezilienciához. Érdemes megnézned, találsz-e ezek között olyat, aminek híján vagy, ami erősítésre szorul, különösen akkor, ha egy nehezebb élethelyzet előtt állsz.
Reziliencia faktorok:
Belső erőforrások
Ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen belső erőforrások állnak rendelkezésünkre, egy nagy kihívást jelentő élethelyzetben, akkor az sokat segíthet abban, hogy kellő magabiztossággal tudjunk helytállni. Erőforrásai, megszerzett készségei, kompetenciái mindenkinek vannak, ezekkel tisztában kell lennünk. Azonban, hogy pontosan mik is ezek, nem mindig olyan kézenfekvő, különösen akkor nem, ha egy elnyomó kritikus belső hangdolgozik bennünk, „aki” megkérdőjelez mindent, ami értékes bennünk és amit eddig elértünk.
Kellő önbizalom és önbecsülés szükséges ahhoz, hogy egyáltalán el tudjuk hinni, hogy meg tudunk birkózni egy adott helyzettel. Fontos belső erőforrás az érzelmileg tudatosság, ami által képesek vagyunk megfelelően kapcsolódni az érzelmeinkhez, ahelyett, hogy elfojtanánk őket, vagy hagynánk, hogy elsodorjanak magukkal. Az önismeret, és önreflexió képessége segít abban, hogy meghaladjuk belső negatív mintázatainkat, és hogy megértsük miért és hogyan reagálunk a kihívást jelentő helyzetekre. A stabil, kiforrott belső értékrend pedig komoly iránytűként szolgál a legnehezebb helyzetekben is.
Regeneráció
Betegségeinkért sok esetben nem a mértéktelen stressz, hanem inkább a nem megfelelő regeneráció okolható. A stressz fejlődésre késztet, viszont a fejlődés és a reziliencia a regenerációs időszakokban alakul ki bennünk. Ha nem szánunk kellő időt és figyelmet a regenerálódásra, a napi igénybevétel elviselhetetlenné válhat.
Nemcsak testi, hanem érzelmi és szellemi regenerációról is beszélhetünk. A nem megfelelő érzelmi regeneráció negatív hozzáállást, érzelmi ingadozást és ingerlékenységet okoz. A nem megfelelő szellemi regeneráció gyenge koncentrációhoz, felületes vagy hibás gondolkozáshoz vezet, ill. az alapvető értékrendünkkel szembemenő jellemhibák jelentkezhetnek.
A reziliencia felgyorsítja a gyógyulást. Minél reziliensebbek vagyunk, annál hamarabb leszünk képesek arra, hogy szembenézzünk egy újabb kihívással, és továbblépjünk. A lényeg az, hogy a stresszes időszakokat váltogassuk a pihenésre fordított idővel.
A regenerációt erősíthetjük magunkban, ha megtanulunk tudatosan ellazulni, relaxálni, és alkalmazzuk azokat a technikákat, amelyekkel át tudunk kapcsolni paraszimpatikus üzemmódba.
Társas támogatás
Mivel társas lények vagyunk, nemcsak az örömeinket, hanem a fájdalmainkat, veszteségeinket is érdemes megosztani másokkal. Együtt örülni persze könnyebb, ugyanakkor fontos, hogy a nehézségeinkkel se maradjunk egyedül.
Ha nem tudjuk megosztani másokkal azokat a terheket, amiket cipelünk, amik nyomasztanak, akkor ez elválaszt másoktól. A fájdalom elkülönít és az elkülönülés fáj. Vagyis a reziliencia nő, ha nem érzem magam egyedül és annál inkább csökken, minél elszigeteltebbnek érzem magam.
Persze lehetnek olyan élményeink, amikor azt tapasztaljuk meg, hogy valaki felé megnyílunk és ő nem megfelelően reagál, nem empatikus, sőt akár bántóan, kritikusan viselkedik velünk. Ha sok ilyen tapasztalatunk van, akkor egy idő után előfordulhat, hogy már nem nagyon tudunk megbízni senkiben. Még azokban sem, akikben lehetne, mert egész egyszerűen, nem megy, túl sok energiát igényel, korábban túl sok csalódás ért minket.
A reziliencia viszont az, ha felveszem a páncélt, amikor kell és leteszem, amikor nem kell. Nem jó, ha az ember mereven nyíltszívű és az sem jó, ha bezárja a szívét, és csak védi. A zsanérokat olajozni kell. Könnyen nyíljon ki a szíved, amikor jó társaságban vagy, s azonnal becsukódjon, amikor rossz társaságba kerülsz. Ez a reziliencia. Nem ragadsz kint és nem ragadsz bent. (Feldmár András)
Én irányítok?
A Kontrollhely elmélet szerint másképp reagálnak a kihívásokra, nehézségekre a belső és a külső kontrollhellyel rendelkező személyek.
A belső kontrollhelyesek azok, akik úgy érzik, hogy a saját sorsuk alakulásáért nagymértékben ők a felelősek, ezért hajlamosabbak aktívan megküzdeni a nehézségekkel. A reziliencia szempontjából ez kiemelten fontos, hiszen a belső kontrollhely tudatos döntésekhez, problémamegoldó hozzáálláshoz és az önhatékonyság érzéséhez vezet, ami megerősíti a rugalmasságot. Példamondatok, amiket hallhatunk tőlük:
- „Ez most nehéz, de már máskor is sikerült megoldanom hasonló helyzeteket.”
- „Most még nem látok tisztán, de bízom abban, hogy megtalálom a helyes megoldást.”
- „Segíts magadon, Isten is megsegít.”
A külső kontrollhelyesek ezzel szemben úgy érzik, hogy az életük felett elsősorban mások, a sors vagy külső erők uralkodnak, ezért gyakrabban esnek áldozatául a tehetetlenség érzésének. Egy ilyen ember hajlamos arra, hogy mindig, mindenért másokat és a külső körülményeket hibáztassa. Ez csökkenti a rezilienciát, mivel az illető nem hisz abban, hogy képes lenne befolyásolni a helyzetet, ami a passzív megküzdéshez vagy elkerülő magatartáshoz vezethet.
- „Hiába próbálkozom, úgysem lesz jobb.”
- „Nem vagyok egy szerencsés alkat.”
- „Mindig keresztülhúzzák a számításaimat.”
A reziliencia egyik kulcsa az, hogy képesek legyünk megfelelően reagálni a stresszre. A kontrollhely befolyásolja azt, hogy a stresszt fenyegetésként vagy kihívásként éljük-e meg?
- Belső kontrollhely esetén az emberek hajlamosabbak a kihívásként való értelmezésre, ami motiválja őket a cselekvésre és a fejlődésre.
- Külső kontrollhely esetén a fenyegetésként való értelmezés dominálhat, ami megnöveli a szorongást és csökkenti a hatékony megküzdést.
A belső kontrollhelyesek a változásokkal is jobban együtt tudnak élni, mivel úgy érzik, hogy képesek alakítani az életüket a változó körülmények ellenére is. Úgy gondolják, hogy meg van bennük a kellő erő és képesség ahhoz, hogy pl. kilépjenek egy kellemetlen helyzetből. A változás ugyanis minden ember számára félelmetes, még akkor is, ha szükséges és a javunkat szolgája. A megszokott, még ha rossz is, de legalább ismerős és ezért valamiféle biztonságot ad. Változni, változtatni, kilépni a bizonytalanba, nehéz és félelmetes. A belső kontrollhely teszi lehetővé, hogy rugalmasan együtt tudjunk élni a változásokkal, sőt, ha szükséges, még kezdeményezzünk is.
Mivel a kontrollhely részben tanult, részben fejleszthető tulajdonság, a reziliencia növelése érdekében érdemes tehát a belső kontrollhelyet erősíteni. Ebben segíthet, ha tudatosítjuk milyen sikereket értünk el eddigi életünkben, és hogyan, milyen erősségeinknek köszönhetően értük el ezeket. Gyermekeinket azzal támogathatjuk, ha inkább a döntéseik, kitartásuk és megdolgozott sikereikért adunk pozitív visszajelzéseket (nem a velük született tulajdonságaikért pl. mert szépek, vagy okosak). A kisebb, reális, elérhető célok kitűzése és elérése szintén a belső kontrollhelyet erősíti.
Az én történetem
Ha narratívát tudunk kapcsolni ahhoz, ami velünk történik, akkor könnyebb a feldolgozás. Ehhez persze nagyobb veszteségek esetén időre van szükség. Ám ha sikerül meglátnunk a fényt a legnagyobb sötétségben is, ha értelmet tudunk adni a velünk történteknek, ha át tudjuk keretezni a dolgokat, akkor sokkal könnyebb növekednünk és erősödnünk a legnagyobb nehézségek közt is.
Megírhatjuk történetünket úgy, hogy kiemeljük, mit tanultunk belőle, milyen erőforrásokat fedeztünk fel magunkban, és hogyan járult hozzá a személyes fejlődésünkhöz.
Útravaló
Ha a jövőbe tekintünk a reziliencia jelentősége egyre inkább felértékelődik, hiszen sokkal nagyobb mértékben leszünk kitéve a változásoknak. Lelki rugalmasságunk szerencsére növelhető, csak tudunk kell, melyek azok a területek, amelyeket ehhez erősíteni kell magunkban. Ha lelkileg rugalmasabbá és ellenállóbbá válunk, akkor sokkal kevesebb szorongással és nagyobb magabiztossággal élhetjük az életünket.
Felhasznált irodalom:
Mogyorósi Révész Zsuzsanna: Érzelemszabályozás a gyakorlatban, 2021., Feldmár András, Büky Dorottya: A lélek rugalmassága, 2019., Megan Kaye: A feszültségoldás pszichológiája, 2018.